IDÉZETEK


Őrzők-Amikor felhangzik a vízesés dala

Indulatok


Mia

Korán keltem és úszással indítottam a napomat. Fantasztikusan felélénkít ez a testmozgás. Üdén indultam haza. Eszembe sem jutott, hogy bármi gond adódhat.
   A buszon ültem, zenét hallgattam és az ablakon bámultam kifelé. Alig vártam, hogy otthon legyek, mert délelőtt jön át hozzánk Justin. Vele akartam lenni.
   Aztán hirtelen, mint egy hetedik érzék, figyelmeztetően összeszorult a gyomrom. Előre néztem és a busz elején megláttam a közelgő, egyre sűrűsödő fekete ködöt. Kikerekedtek a szemeim. Az utasok semmit nem érzékeltek. Felálltam és remegő térdekkel a busz végébe vánszorogtam. Elég nehezen ment a félelemtől és a magassarkú cipőmtől. Megálltam az utolsó ajtónál és néztem a ködöt.
   Lassan araszolt felém, de nem elég lassan. Még messze volt a következő megálló. Levettem a cipőmet, hogy azonnal futásnak tudjak eredni, nem érdekeltek a furcsa pillantások. Csak a ködöt néztem kalapáló szívvel és olyan erősen markoltam a kapaszkodót, hogy körmeim a tenyerembe vájtak. Mindjárt elér, és nem tudok ellene tenni, a busz meg még mindig csak megy.
   - Fuss! - hallottam Alyssa édesanyjának hangját a fejemben, ahogy aggódva, sürgetve szól.
   Hirtelen ötlettel rátenyereltem a vészjelző gombra. A busz akkorát fékezett, hogy hátulról neki estem egy széknek és lefejeltem az ott ülő nőt. Valahogy idegesen makogva bocsánatot kértem, közben kigúvadt szemekkel a fekete ködöt néztem, kinyitottam az ajtót és futásnak eredtem. Még láttam, mintha a köd a lábam után nyúlna.
   Lélekszakadva szaladtam, nem is mertem hátra nézni. A halálfélelemtől a torkomban dobogott a szívem. Aztán kénytelen voltam megállni, mert már nagyon szúrt az oldalam és nem győztem levegő után kapkodni. Lihegve támaszkodtam egy kerítésnek és reszketve sandítottam hátra a vállam fölött. A fekete köd nem volt sehol. Megkönnyebbültem, mintha mázsás súlyokat vettek volna le a vállamról. Életben maradtam, ezt könnyen megúsztam. Pihentem még pár percet, aztán megtettem a maradék utat hazáig.
   - Veled meg mi történt? - fogadott ijedten Nora.
   Leroskadtam a legközelebbi székre. Nem tudom, hogyan nézhettem ki, de Nora tekintetéből kiindulva tuti nem akartam tükörbe nézni, nehogy elszörnyedjek a látványtól.
   - Megtámadott a buszon a köd. Épp időben nyomtam meg a vészjelzőt, el tudtam szaladni.
   - De jó, hogy nem esett bajod!
   - Annyira beparáztam, hogy egyedül voltam! És az emberek ebből nem vettek észre semmit. Csak engem néztek bolondnak. - sopánkodtam, és így visszagondolva szinte hihetetlen, hogy velem ez megtörtént.
   - Az legyen a legkevesebb. Figyelj, Mia, nemsokára itt vannak a fiúk.
   - Oksi - felálltam, a térdeim még remegtek, de a sokkot már nem éreztem. - Letusolok és felöltözök.
   Lassan túlestem a félelmemen, elkészültem és leültem a nappaliba Norával, hogy várjuk a fiúkat.
   - A meteorológusok igyekeznek kideríteni ezeket a fura időjárás-változásokat, egyelőre eredménytelenül. Szóba került már a globális felmelegedés, vagy valamiféle új ciklon, de semmi biztosat nem tudnak mondani. Mindenesetre azt javaslom a kedves hallgatóknak, hogy öltözzenek fel melegebben. Az pedig egyenesen megmagyarázhatatlan, hogy eddig teljesen nyugodt helyeken kisebb hurrikánok csapnak le, több helyen földrengések rázzák fel a lakosokat, földcsuszamlásokat eredményezve... És néhány járvány is felcsapta a fejét... Hudson miniszterelnök és Gibbson miniszterelnök nézeteltérései pedig egyre mélyülnek és nem képesek dűlőre jutni...
   Hogy mi egyebet mondtak még a rádióban, azt már nem hallottam. Csak meredten bámultam magam elé, és minden gondolat szépen lassan elpárolgott az agyamból. Norára lestem a szemem sarkából, aki a kanapé másik végén kucorodott össze felhúzott lábakkal. Ő is csak meredt maga elé, de az ő arcára kiült a koncentráció. Valamin nagyon erősen gondolkodott.
   Mióta Briant a Teremtő Őrangyallá emelte, azóta Alyssát csak egyszer láttuk, amikor anya és James hazajöttek. Alyssa egyértelműen csak azért jelent meg itthon, hogy hitelesen előadja a hazugságot arról, hogy mi történt a kocsival. A nővérem azt mondta, hogy moziba mentünk, a közelben nem volt parkolóhely, így távolabb álltunk meg, és amíg filmeztünk, a parkoló autót valami állat vandál fiatalok szétverték. James nagyon dühös lett és megfogadta, hogy ismeretlen tettesek ellen feljelentést tesz. Alyssa olyan jól tudott hazudni, hogy senki nem kérdőjelezte meg a szavait. Mindezt előadta anyának és Jamesnek, aztán megint eltűnt. Holnap hétfő, iskolába kell mennünk. Vajon megjelenik az ígéretéhez híven, hogy nem lóg többet a suliból?
   - Szerinted - szólalt meg hirtelen Nora és meglepetésemben összerándultam. - holnap Alyssa bejön a suliba?
   Nem hiába az ikertesóm, egy rugóra jár az agyunk!
   - Nekem is ez járt a fejemben, de fogalmam sincs.
   - Ez az egész nagyon nincs rá jó hatással - ingatta a fejét Nora. - Nem tud ezzel megbirkózni. Ő ezt nem akarta.
   - Mi sem úgy kértük - csóváltam a fejem én is.
   - Igen, de mi megértettük és elfogadtuk. Neki ez nem megy.
   Nora barna szemei megteltek őszinte sajnálattal és arcára a kétségbeesett tehetetlenség ráncai ültek ki.
   - Mit tehetnénk? - tártam szét a karom kicsit dühösen. - Ha nincs itthon, ha nincs velünk, nem tudunk vele mit kezdeni.
   - Tudom - sütötte le testvérem a szemét. - Briant is elküldte, amikor próbált vele beszélni.
   Épp nyitottam a számat, hogy válaszoljak, mire valaki kopogott az ajtón, azután rögtön be is lépett. Justin és Noah voltak azok. Amint megpillantottam Justint, felpattantam és a nyakába ugrottam. Rögtön elfelejtettem az előbbi beszélgetésemet Norával és csak az járt a fejemben, hogy ismét Justinnal lehetek. 

Alyssa


   Mindenki a reggeli megszégyenülésemről suttogott a folyosókon és ez sem javított a hangulatomon. Aki csak elém került, azt leüvöltöttem és pillanatok alatt közöltem vele a tragikus családi hátteréből származó visszamaradottságát. Szerencsére hatott. A pletyka elhalkult.
   Ebédnél eszembe se volt a tesóimmal és a hülye bandájával enni. Megpakoltam a tálcámat és üres asztal után kutattam. Nem találtam, csak egy olyat, ahol csupán ketten ültek. Odamentem és föléjük álltam
   - Kotródjatok innen! - förmedtem rájuk, mire azonnal elszeleltek.
   Helyet foglaltam, és mindenki tudta, hogy ez az ülőhely tabu. Ezzel csak Noah nem volt tisztában - ez nagyon megdöbbentett. Bírtuk egymást, de mindig tudta, hol a határ és azt sosem lépte át. Most mégis ezt tette. Felvont szemöldökkel néztem rá.
   - Mi van? - vetettem oda mindenképp a tömörségre szorítkozva.
   - Ez az első alkalom, hogy a haverjaid nélkül vagy, de nem velünk eszel. - Noah hangjában csalódottság bujkált.
   - És nem is az utolsó. - morogtam.
   - Mi van veled, Alyssa? - kérdezte őszinte kíváncsisággal a szemeiben.
   - Kell valaminek lennie, ha nem vagyok veletek? - kérdeztem vissza.
   - Veled mindig van valami.
   Összeszűkítettem a szemem.
   - Oké - emelte fel Noah mindkét kezét megadóan. - Békével jöttem, csaj. Oké? Tudom, hogy nem fogod elmondani, ha valami gáz van, és nem is kell. Inkább nem akarom tudni. De ez még tőled is szokatlan.
   Nemtörődöm módon vállat vontam.
   - A tesóid szeretnének a nővérükkel lenni. - folytatta.
   A szemem sarkából arra lestem. Mia szégyenkezve azonnal lesütötte a szemét. Nora egy sajnálkozó pillantást vetett rám a válla fölött, a többiek tüntetően másfelé néztek.
   - Parkert hol hagytátok?
   - Örülök, hogy hiányoztam. - szólalt meg a hátam mögött.
   Noah szomorúan nézett rám, majd felállt. Helyére Parker ült le.
   - Hagyj békén, Tojásfej - mondtam fáradtan.
   - Nekem egy drogos csaj nem mondhatja meg, hogy mit csináljak. - közölte velem határozottan.
   - Azért, mert Őrangyal lettél, ne hidd, hogy mindezt megteheted. A végsőkig bemásztál a magánszférámba. Ezt senkinek nem engedem meg!
   - Mégsem teszel ellene.
   - Édes a bosszú... - ígértem csendesen, de annál dühösebben.
   - Nem tudsz tenni ez ellen, és ezt te is nagyon jól tudod.
   - Ha te nem mész el, akkor majd én.
   Felálltam, de még egy pillanatra megragadta a karomat.
   - Ismerd be végre, hogy vesztettél... Minden értelemben.
   Elengedett és felállt. A többiekhez ült, én meg csak megfagyva bámultam utána.
   Elindultam a folyosó felé, közben egy belső hang azt súgta, hogy Briannek igaza van. Vesztettem Parkerrel szemben, mert átlát rajtam, ráadásul az anyja szelleme segíti. Így vesztettem.
   Vesztettem magammal szemben is, hiszen tudom, hogy képes vagyok kimászni ebből a sáros gödörből, mégsem teszem. Hagyom, hogy egyre lejjebb csússzak, és igazi utcai drogos legyen belőlem. Saját magamnak is csalódást okozom.
   Ha létezik Teremtő - márpedig találkoztam valakivel, aki ő lehet -, akkor vele szemben is vesztettem, mert képtelen vagyok őt követni, elfogadni azt, hogy Őrzővé emelt.
   Vesztettem anyával szemben, mert még az emlékére sem vagyok képes felállni, sőt nem olyan régen még találkoztam a szellemével is. Biztosított arról, hogy szeret és bízik bennem, és még így is képtelen vagyok lemondani az egyre romló életmódról.
   És vesztettem apával szemben is, mert azzal, hogy olyan vagyok, amilyen, megnehezítem az ő életét is, folyton csalódást okozok neki és egyre messzebb lököm magam tőle és az egész családomtól.
   Tudnám még folytatni ezt a felsorolást? - tűnődtem magamban szarkasztikusan, így is elég hosszú lett, de csupán egy lényege van.
   Vesztettem.

Nora

   Mikor elmentek a Strigák láttam, mi játszódik le Miában. Láttam, hogy örül, mekkora fejlődésen ment keresztül, majd látványosan elkámpicsorodott és könny gyűlt a szemében. Úgy roskadt össze ültében, mintha egy betontömböt tettek volna a vállára. Brian is észrevehette, mert ő gyorsabban termett mellette, mint én. Leült a kanapé karfájára és átkarolta a vállát. Mia sírva fakadt.
   - Tudom, mit érzel - szólt Brian csendesen, mégis éles hangon.
   - El kellene mondanom neki - zokogott Mia. - Nem szabad többet hazudnom neki. Nem lehet...
   - Tudom, mit érzel... - ismételte Brian.
   - Nem tudod! - fakadt ki a tesóm és felpattant.
   Vádlón nézett Brianre.
   - Fogalmad sincs, mit érzek. Nem tudod, hogy nekem milyen! Fogalmad sincs arról, milyen, amikor egy karnyújtásnyira van tőled az, akit szeretsz, és nem érhetsz hozzá. Amikor el akarod neki mondani, hogy szereted, de már nem is figyel rád, mert kezd hozzászokni, hogy sose vagy mellette. Nem tudod, milyen az, amikor a kötelességnek győznie kell a szív felett. Nem tudod, milyen összetörni és milyen, amikor nem tudod a darabjaidat összeszedegetni, mert újra és újra széthullsz.
   Brian olyan merev arccal állt fel, mintha csak fából faragták volna ki.
   - Pontosan tudom, milyen ez.
   Ennyit mondott, majd távozott. Mia a szobájába rohant, én pedig csak bámultam az ajtót, amin az imént távozott az Őrangyalunk.
   Azonnal megértettem mindent.

Brian

   A korláton ült. Nem tudom, észrevett-e, de nem is érdekelt. Először csak álltam az ajtóban és őt néztem. Szétvetett lábakkal ült. Valamit tőle jobbra nézett. A Billogot bámultam csupasz nyakán megigézve.
   Megindultam. Közvetlen előtte álltam meg. Megijedt. Majdnem hátra esett, de elkaptam. Arca az enyémtől csak pár centire volt. Telt ajkát néztem, majd csillogó, mélyzöld szemeit.
   - Mit akarsz Parker? - kérdezte halkan.
   - Gyere el velem a bálba. - mondtam szinte hangtalan.
   - Részeg vagy.
   - Lehet, de el akarlak vinni a bálba. - bizonygattam.
   - Miért?
   - Nem tudom, de el fogsz jönni velem.
   - Nem - nevetett.
   - De. - erősködtem.
   - Miért is? - vonta fel fél szemöldökét kétkedőn.
   - Mert többször is meg akarlak nevettetni. Mert meg akarlak ismerni.
   - Miért?
   - Miért, miért... Neked mindent meg kell magyarázni?
   - Igen.
   - Hát nem fogok. Fogadd el a tényt.
   - Mégis milyen tényt?
   - Ugyan, Green, tudod te. Nem vagy hülye.
   - Van némi bökkenő.
   - Nem tudok ilyesmiről. - ráztam a fejem.
   - Nickey, és az, hogy egy lúzer, drogos lotyónak nézel. - hangjában keserűség bujkált.
   - Nem vagyok a szavak embere, de... a dolgok változnak.
   - Te beteg vagy.
   - Lehet.

   Épp hajoltam volna felé, amikor egy sikkantást hallottam. Azonnal odébb ugrottam. Csak egy futó pillantást vetettem Miára és belevetettem magam a tömegbe.

Alysssa


   Arra eszméltem, hogy ismét Parker szobájában fekszem. Épp takarót vett elő a szekrényből és azzal készült a fotelba feküdni.
   - Nem kell odapréselned magad - mondtam.
   Értetlenül nézett rám, majd lassan, zavart arckifejezéssel az ágy másik végébe dőlt. Felé fordultam, ő már engem nézett.
   - Miért akarsz elvinni a bálba? - kérdeztem és valóban érdekelt válasz.
   - Szeretném, hogy tudd, milyen. Hogy megmutasd egy másik arcodat is. Alyssa Greent akarom.
   - De hát itt vagyok. - értetlenkedtem.
   - Az igazit akarom.
   Sejtettem, mire gondolhat, de tudomást sem akartam venni róla.
   - Köszönöm, hogy segítettél - mondtam kis szünet után és készültem, hogy felkeljek.
   - Ne... - megfogta a karomat és visszahúzott.
   Arcunk ismét vészesen közel került egymáshoz. Csak nézett és nem engedett el. Nem mertem mozdulni. Tekintete fogva tartott. A szívem egyre szaporábban vert. Aztán keze felsiklott a vállamra, elsöpörte a hajamat és a Billogomat nézte.
   - Szörnyű éjszaka volt, mikor ez megjelent - hüvelykujjával végigsimított rajta. - Nagyon aggódtam.
   - Miért...
   - Ne, Green - fojtotta belém a szót szelíden. - Folyton csak kérdezel. Nem szeretek beszélni.
   Ajka az enyémhez ért. Puha és forró volt. Lágyan cirógatott. Csak pár másodperc volt az egész. Reagálni se volt időm. Félve nézett rám, de egyszerűen nem tudtam, mit kellene tennem.
   Aztán a szánk újra összeforrt. Nem ellenkeztem. Visszacsókoltam. A szívem a torkomban dobogott és egyre nehezebben vettem a levegőt.
   Keze beletúrt a hajamba, majd levándorolt a karomon, megállapodott a derekamon. Közelebb csúszott és a csípőnk összeért. Elöntött a forróság és bizseregni kezdtem.
   Nem tudtam, mit csinálok, egyszerűen csak felcsúszott a lábam az övére. Belemarkolt a combomba és közelebb húzódott. Egy pillanatra elváltunk egymástól, de csak hogy levegőhöz jussunk, és máris újra csókolóztunk.
   Keze lassan visszavándorolt, fel a pólóm alá. Bőre érintésébe beleremegtem.
   Akkor hirtelen megdermedt.
   Egy pillanat alatt kiugrott az ágyból és a falig hátrált. Zihálva, ijedten nézett rám.
   - Én... - dühösen ledobta a sapkáját. - Ne haragudj, Green. Nem tudom, mi ütött belém...
   Felültem, háttal neki. Én sem értettem, és magamat sem. Ez volt a nagyobb gond.
   - Soha többet...
   Felálltam.
   - ... nem csinálok ilyet...
   Kisétáltam.

Ajándék, vagy átok? Ezt kell eldönteni. De nagyon nehéz kérdés. Segít, viszont olykor hátráltat. Életet ment és öl. Erőt ad, ugyanakkor kifáraszt. Tálcán kínálja az egész világot, de le is rombolja azt. Átok és ajándék. Mi ez az érzés? Vagy energia? Vibrál, körbe vesz és benned van, kihat mindenre - melletted és a távolabbi környezetedre. Mik ezek az érzések? Megbirkózol velük? Megosztod mással? Elvesz és elveszel? Csak rajtad áll, hogy ajándék, vagy átok - attól függ, hogyan tekintesz rá. Nem bonyolult...

Őrzők-Ha felragyog az Esthajnal

Billog


Alyssa

A vekker veszettül bömbölt a fülem mellett, akár egy rakás madár idegesítő vijjogása, de egyszerűen erőm sem volt megmozdulni, hogy lecsapjam, és végre abbahagyja a nyivákolást. Hosszú hétvégém volt, igazából két napig nem is aludtam. Pénteken nem feküdtem le, szombaton pár órát aludtam csak és vasárnapra virradó reggelt is ébren töltöttem, majd egész nap talpon voltam. Szóval eléggé kivoltam. És egyébként is gyűlöltem hajnalban kelni, mint minden mást is, ami a sulival volt kapcsolatos. Voltak is ebből nagy problémák és még nagyobb veszekedések, amik nem vezettek semerre.
   A párnát a fejemre húztam és a másik oldalamra fordultam. Az ébresztő még mindig csipogott, de nem törődtem vele. Vettem néhány mély levegőt és arra koncentráltam, hogy visszaaludjak és folytatódjon az álmom, amit az óra sikeresen félbeszakított. Pedig szép álom volt.
   Egy hosszú, gyönyörű rét húzódott előttem. Tele volt kis színes virágokkal és a zöld fű úgy ragyogott a napfényben, mintha ezer smaragdot szórtak volna szét. A hatalmas fűszálak lágyan ringatóztak az enyhe szélben. És a mező túlsó oldalán ott magasodott az a száztornyú kastély. Mint a virágos, zöld puszta, az is gyönyörű volt. Amolyan középkorba illő. Valami titokzatos lengte körül, pompája fenséges volt és élet áradt belőle. Szinte láttam magam előtt, hogy ott sürögnek-forognak az emberek. Asszonyok dézsákkal járnak a kútra vízért, a férfiak vasat kovácsolnak... De akkor minden más lett.
   Egyetlen pillanat alatt a rét és a kastély szépsége feketére váltott. Minden kopár, sivár lett és sötét. Veszélyt éreztem a bőröm alatt és a szél is felerősödött. És rögtön akkor az egész száztornyú lángokba borult. Szinte éreztem perzselő forróságát, hallottam a ropogását, ahogyan felemészti a fagerendákat és roskadozni kezd a monumentális kőépítmény. Mintha hallani is véltem volna az emberek jajveszékelő sikolyait...
   Oda nem illő koppanást hallottam és azután valahogy minden csendbe burkolódzott. Eltűnt előlem a mező és a kastély képe, minden. És egy másik hang férkőzött a fülembe.
   - Nem hiszem el, hogy te erre nem tudsz felkelni - hallottam a nyivákoló hangot. - Odalent meg lehet tőle bolondulni! Legalább kapcsold le, hogy mi ne halljuk.
   Morogtam valamit a párnámba, mire a hang dühösen fújtatott egyet, mint egy ugrásra kész macska és kitrappolt a szobámból.
   A hátamra fordultam és eldobtam a párnámat. A francba! Pedig még az ébresztő mellett is vissza tudtam aludni, erre jön Mia és mindent elront. Valamiért nyomasztott ez az álom. Érdekelt volna a folytatás, tudni akartam, hol jártam és mi történt pontosan. Mégis miért gyulladt ki az a hatalmas izé? Rohadt bizarr volt az egész. Megráztam a fejem.
   Aludhatnék még. Miért ne? Az órát Mia lekapcsolta, nem zavarná meg a pihenésemet. Túl pörgős hétvégém volt, ahhoz, hogy képes legyek most felkelni. A fiúkkal csatangoltunk, téptünk és graffitizni mentünk. Sőt, most először még a metró alagutat is bebarangoltuk éjjel. Ugye éjfél után már nem járnak, így le tudtunk mászni némi szereléssel az egyik aknán és végig mentünk legalább a felén. Szombat este még egy durva buliban is részt vettünk. Eszméletlen volt a hétvége, de fárasztó. Alvásra volt szükségem.
   - Áh! Aki éjjel legény, legyen nappal is az. - magyaráztam magamnak.
   Megdörzsölgettem a szememet, elűzve az álmok képeit és morgolódva kikecmeregtem az ágyból. Valahogy elvontattam magam a fürdőig és beálltam a zuhany alá. A hűs víztől szerencsére magamhoz tértem. Felöltöztem és lekullogtam a lépcsőn. A konyhában ült az asztalnál két mostohatesóm.
   Az édesanyámat nem ismertem. A születésemkor meghalt. Mindig is apa volt mellettem, de ő újraházasodott. Elvette Claire-t, akinek volt két lánya. Ikrek, de kétpetéjűek. Egyáltalán nem hasonlítottak egymásra. Mia teljesen Claire volt (szőke haj, kék szemek), Nora pedig az apjára hasonlított (fekete haj, barna szem), aki néhány éves korukban elhagyta őket, és azóta sem lehetett róla hallani.
   Mind a hárman tizenhét évesek vagyunk (nem túl szerencsés három kamasz csajt összezárni) és mind öt évesek voltunk, amikor a szüleink egymásra találtak, így mondhatni együtt nőttünk fel. Testvéreimnek tekintem őket, ahogyan ők is engem, de gondok mindig adódtak. És most éltük életünk legramatyabb korszakát.
   - Ma hajlandó vagy velünk jönni a suliba, vagy úgy döntesz, más dolgod van? - üdvözölt Nora, míg én a hűtőből kihalásztam magamnak a doboz tejet.
   - Hümümömm. - feleltem, miközben nagy kortyokat nyeltem a dobozból.
   Nora elnevette magát, Mia pedig valamit dünnyögött az orra alatt a müzli szelete fölött.
   - Mi van? - néztem rá, miután visszatettem a tejet a helyére.
   - Ha nem jössz be, anyáék megint dühösek lesznek. Mármint, ha az iskolába nem jössz be - mondta rám sem nézve.
   Nora abbahagyta az idétlen röhögést és komolyan nézett rám.
   - Igaza van. Arról nem is beszélve, hogy fegyelmi tárgyalással fenyegetőznek, vagy akár ki is csaphatnak. Ne feledkezz meg a tavalyi évről. Sokat lógtál. Most egy hónapja járunk megint, és te csak másfél hetet voltál bent összesen. És akkor is csak azért jöttél be, hogy az újsághoz a cikkeket meg tudd írni.
   Vállat vontam.
   - És? Legalább az újságot komolyan veszem és jó fotókat készítettél nekem.
   - Nem kellene Jamesnek csalódást okoznod. És anya is nagyon szeret téged, tudod.
   - Oké - tettem csípőre a kezem. - És ki tudja, hogy ma milyen óráim lesznek?
   Nora megint felkacagott.
   - Soha egyetlen tollat sem hoztál haza a suliból.
   - Ja, igaz - vigyorodtam el. - Akkor mehetünk? - néztem rájuk.
   - Bepakolunk a tatyóba és mehetünk. - állt fel Mia.

Nora

   Elgondolkodva magam elé bámulva elindultunk megint, aztán Alyssa hirtelen megbotlott. Majdnem hasra esett, mert kikötődött a cipője és rálépett a fűzőre. Megállt és le is hajolt, hogy megkösse, de akkor...
   Előbb tört fel belőlem a röhögés, minthogy a srác belesétált volna. Szegény fiú valami könyvet olvasott és nem nézett maga elé, így egyenesen belesétált a nővérem fenekébe. Ennek köszönhetően Alyssa előrebukott. Az volt a szerencséje, hogy jók voltak a reflexei és nem fejelte le a következő lépcsőfokot. A srác elejtette a könyvét és ő is majdnem ráesett a nővéremre.
   Al lassan felegyenesedett. Láttam az arcán, hogy nagyon nem tetszik neki a dolog. Mindenki a jelenetet nézte és hangosan röhögött.
   - Mi lenne, ha a lábad elé néznél? - sziszegte ingerülten a könyvét felszedő srácnak. A hangja olyan volt, mint egy vérfarkas hörgése, mielőtt az áldozatára vetné magát. Ez elvette a jelenet megalázó élét.
   A fiú felegyenesedett és a nővéremre nézett. Még sosem láttam őt itt. Végignéztem rajta és láttam a szemem sarkából, hogy Alyssa is így tesz.
   Magas volt, fején sapka, amit annyira lehúzott, hogy alig láttam a világító kék szemeket. Hosszú, egyenes szárú farmer volt rajta, deszkás cipő és egy feszülős, fehér póló. Így is látszott, hogy edzett teste van.
   A nővéremre néztem. Elég feltűnően váltott bosszús grimaszból elképedésbe az arca. Öröm volt nézni. Gyorsan a szám elé kaptam a tenyeremet, hogy abba kuncogjak bele. Rögtön tudtam, hogy tetszik neki a srác.
   - Bocs - nyögte végül a fiú.
   Hangja férfiasan rekedtes és szexis volt, alig észrevehető akcentussal, amit nem is tudtam hirtelen beazonosítani.
   - Ehm... - felelte frappánsan a nővérem.
   Ekkor már nem bírtam. Hangosan felnevettem. A fiú rám pillantott, majd vissza Alyssára, aki tökéletes szoborrá fagyott.
   - Ígérem, hogy legközelebb a lábam elé fogok nézni. - mosolygott a srác és ezzel - esküszöm, pedig ilyet még én se pipáltam, alig hittem a szememnek! - levette a lábáról a nővéremet. Al arca úgy ellágyult, mint akinek ebben a pillanatban hozták le a csillagokat az égről a szerelem bizonyítékaként.
   A srác tovább állt. A nővérem arca rögtön visszavette merev maszkját, amitől megfeszült az álla. Adtam neki egy nyaklevest.
   - Aú! Nora, cseszd meg, többet ne üss meg!
   - Pancser.
   - Fogd be!

Alysssa

   Épp csak egy pillanatra néztem fel, amikor üdvözölt minket a tanár, de szinte azonnal leborultam a padra olyan erővel, hogy jót koppant a fejem az asztallapon. Csak egyetlen hely volt a teremben, az is mellettem és Brian oda telepedett le.
   - Ekkora kicsattanó örömtől még a végén elpirulok. 
   - Távozz sátán! - morogtam a padba.
   Elnevette magát és én felnéztem rá. Kacaja férfiasan csendült.
   - De most komolyan. Miért kísértesz?
   Felvonta a fél szemöldökét és ismét bemutatta ragyogó félmosolyát.
   - Miss Green.
   Felkaptam a fejem.
   - Jöjjön ki a táblához.
   - Minek? - néztem értetlenül a tanárra.
   - Egy felelet keretein belül beszámolhat a csoportnak a témáról.
   - A francba! - morogtam, miközben kelletlenül felálltam.
   Még jó, hogy átolvastam a könyvet. Mint egy eminens diák, eldaráltam az anyagot és visszasiettem a helyemre.
   - Ez szép volt - dicsért Brian.
   - Ez most biztosan nehezedre esett - vetettem oda flegmán és félig háttal neki helyezkedtem el.
   - Ahogyan neked a felelés. Biztosan kijöttél a gyakorlatból - vágott vissza.
   Elképedve néztem rá.
   - Neked életcélod engem marni?
   - Mondták a többiek, hogy híres iskolakerülő vagy. Neked biztosan rosszabb lehet itt ülni.
   Elégedett arckifejezése csak még jobban bosszantott azon a kerekded arcon. Kezdtem dühbe gurulni. Mégis mit képzel magáról?
   - Oké. Egyértelműen kifejeztük egymás iránti nemtetszésünket. Nem hagyhatnánk abba?
   - Ahhoz képest elég választékosan tudsz beszélni. Egész elfogadható. Így olyan benyomást keltesz, mintha minden nap tanulnál és bőszen bújnád a szépirodalmat.
   Felháborodásomban még a számat is eltátottam, minek köszönhetően még szélesebb lett a vigyor önelégült képén.
   - Mondja ezt egy vak sportoló - füstölögtem.
   - Te sem néztél az orrod elé.
   - Hé, tisztázzuk az erőviszonyokat, oké? Én itt hazai terepen vagyok és te vagy az új. Ezt ne feledd.
   - Hm. Megfontolom.

Minden ember hisz valamiben - a Teremtőben, önmagában, amulettekben, szellemekben, angyalokban, boszorkányokban és még ki tudja, mi mindenben. Az embernek szüksége van hitre. Ha baj van, és kilátástalannak tűnik a helyzet, ezekhez fordulunk, könyörgünk és remélünk, csodára vár a szívünk. Hinni kell, mert hit nélkül nincs élet. Ha hiszünk, csodával ajándékoznak meg. De mi van a hitetlenekkel? Te hiszel?

Adrienne Marcus 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el